Most egy mesét mondok a fehér elefántról. A fehér elefánt az elefántok közötti albínó. Ugyanazok a jellemzői, mint az állatvilág többi egyedének. Az albínó példányok bőre; szőre; tollazata fehér, vagy sokkal világosabb, mint normális fajtársaiké, szemük piros, mert szivárványhártyájukból kiányzik a pigment. Érzékenyebb egyedek. Szemük fényérzékeny, mivel nincs rejtőszínük, sebezhetőbbek, sérülékenyebbek, mint a többiek. Az fehér elefánt magányos jószág. A csorda nem fogadja be. Egész életében magányosan vándorol a szavannákon. Rendszerint nem hosszú életű, mert a vadászok mint különlegességet hamarabb kilövik. Onnan kintről egészen másképp néz ki a világ, mint a szürke masszából. Senki segítségére nem számíthat. Prédaállat. Persze vannak olyan fehér elefántok, akik megtanulnak valamilyen szinten alkalmazkodni ehhez a kellemetlen állapothoz. Különféle álcázásokhoz folyamodnak, amiket normális fajtársaiktól lesnek el. Egy idő után a felületes szemlélő már alig tudja őket megkülönböztetni a normális egyedektől, de belül továbbra is fehér elefántok maradnak. Csak ők tudják, ez az álcázás nagyon vékony, és tűnékeny, és a legkisebb lelepleződés esetén számítani lehet a normálisok haragjára, megvetésére, amiért megpróbált elvegyülni közöttük. Gyanakvóvá, óvatossá válik. Még a többi fehér elefánt előtt is, pedig ők megismerik egymást az álcázás ellenére is. Érzékeny szeme többet meglát a világból, érzékeny idegrendszere erősebben reagál le dolgokat. Ez könnyen elárulhatja. Ritkán rossz szándékú, de ha sokat támadják, azzá válhat, de környezete helyett inkább saját magára lehet veszélyes. Képes elpusztítani magát, ha úgy látja, minden életlehetőséget elvesznek tőle. Van olyan, amelyik nyíltan vállalja. Ő az, aki a legnagyobb tömegben is egyedül van. Az elefánttemetőkben bizonyára sok fehér elefánt csontjai is fehérednek a napon. Ott már nem látszik a különbség fehér, és nem fehér között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése