Nyaralás cseszlovákiában

Nem, nem elírás! Nem Szlovákiában, és nem Csehszlovákiában voltunk. Ez utóbbiban már csak azért sem, mert már nem létezik. Amíg létezett sem volt igazi ország, csak olyan kínjában összerakott párosítása két egymást soha sem kedvelő országnak. Nemrégiben valaki felhívta a figyelmemet, hogy az nem Szlovákia, hanem Felvidék. Hát itt álljunk meg egy szóra! Felvidék Trianon előtt Magyarország része volt. Nem kellett szégyellni a magyar szót, és a magyarul feltett kérdésre magyarul válaszoltak is. Egyáltalán: Nem kellett lehajtott fejjel szégyellni, hogy magyarok vagyunk. Magyarok Besztercebányán, Zólyomban, Nyitrán, Füleken, Kassán, vagy Pozsonyban. Nem akarom végigsorolni a város, és faluneveket.

Idén nyáron sok év kihagyás után nyaralni mentünk. Mivel pénzünk nem engedett mást, cseszlovákiába mentünk. A Szlovák Paradicsom (Slovenske Raj) területén a Dedinky tó mellett szálltunk meg. Megszokott dolog: Alpesi szépségű tájban az igénytelenség netovábbja. Sehol egy virágos kert, rideg, bádogtetős házak, és rideg, kelletlen vendéglátók. Magyar nyelvű étlap, tájékozató tábla, vagy magyarul értő pincér nincs. Pedig főleg a magyar túrizmusból él ez az ország. Van, hogy az addig csak cseszlovákul beszélő pincér miután fizettünk, távozáskor hibátlan magarsággal köszönt el, mintegy jelezve, mennyire nemkiívánt személyek vagyunk. Mi lehet az oka annak, hogy ennyire nem szeretnek minket cseszlovákiában? Állítólag Trianon. Ha így van, nem értem, miért nekem kell egy olyan döntés miatt bűnhődnöm, ami akkor született, amikor még a nagyapám sem élt, és az akkor élt magyaroknak semmi beleszólása nem lehetett a döntésbe. Szereték egyszer egy cseszlovákkal erről elbeszélgetni. Már ha akad, aki hajlandó megszólalni magyarul annak ellnére, hogy tud magyarul.

Mese a fehér elefántról

Most egy mesét mondok a fehér elefántról. A fehér elefánt az elefántok közötti albínó. Ugyanazok a jellemzői, mint az állatvilág többi egyedének. Az albínó példányok bőre; szőre; tollazata fehér, vagy sokkal világosabb, mint normális fajtársaiké, szemük piros, mert szivárványhártyájukból kiányzik a pigment. Érzékenyebb egyedek. Szemük fényérzékeny, mivel nincs rejtőszínük, sebezhetőbbek, sérülékenyebbek, mint a többiek. Az fehér elefánt magányos jószág. A csorda nem fogadja be. Egész életében magányosan vándorol a szavannákon. Rendszerint nem hosszú életű, mert a vadászok mint különlegességet hamarabb kilövik. Onnan kintről egészen másképp néz ki a világ, mint a szürke masszából. Senki segítségére nem számíthat. Prédaállat. Persze vannak olyan fehér elefántok, akik megtanulnak valamilyen szinten alkalmazkodni ehhez a kellemetlen állapothoz. Különféle álcázásokhoz folyamodnak, amiket normális fajtársaiktól lesnek el. Egy idő után a felületes szemlélő már alig tudja őket megkülönböztetni a normális egyedektől, de belül továbbra is fehér elefántok maradnak. Csak ők tudják, ez az álcázás nagyon vékony, és tűnékeny, és a legkisebb lelepleződés esetén számítani lehet a normálisok haragjára, megvetésére, amiért megpróbált elvegyülni közöttük. Gyanakvóvá, óvatossá válik. Még a többi fehér elefánt előtt is, pedig ők megismerik egymást az álcázás ellenére is. Érzékeny szeme többet meglát a világból, érzékeny idegrendszere erősebben reagál le dolgokat. Ez könnyen elárulhatja. Ritkán rossz szándékú, de ha sokat támadják, azzá válhat, de környezete helyett inkább saját magára lehet veszélyes. Képes elpusztítani magát, ha úgy látja, minden életlehetőséget elvesznek tőle. Van olyan, amelyik nyíltan vállalja. Ő az, aki a legnagyobb tömegben is egyedül van. Az elefánttemetőkben bizonyára sok fehér elefánt csontjai is fehérednek a napon. Ott már nem látszik a különbség fehér, és nem fehér között.